„Olyan nincs, hogy az íróság csak egy szakma” – vélekedett Gács Anna kritikus, műfordító egyetemi tanár, a Szépírók Társaságának elnöke. A nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban pénteken megtartott Törzsasztal vendége egyedül érkezett, eredetileg vele és férjével, Csuhai István irodalomkritikussal, szerkesztővel, az Élet és irodalom versrovatának szerkesztőjével beszélgetett volna Kőrössi P. József, Csuhai István azonban sajnos betegség miatt nem utazhatott Nagyváradra.

Az est kezdetén Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője ajánlotta az olvasók figyelmébe a lap legújabb számát, illetve a november 17–19.között megtartandó Nagyváradi Könyvmaratont, később a kérdező szerepét is átvette.

Csuhai István bár személyesen nem, de szavakban jelen volt Nagyváradon, hiszen szó esett  arról, hogyan lett ő a pécsi Jelenkor folyóirat szerkesztője és főszerkesztője. Mint Gács Anna elmondta, Balassa Péter a bölcsészkaron tanította, és tehetséges diákjait, köztük őt is „kiközvetítette” lapokhoz. Őt a Kritika, a Magyar Napló és a Jelenkor szerkesztőségéhez ajánlotta, akkor ismerkedett meg későbbi férjével is. „Félig-meddig pécsi voltam” vallott erről az időszakról Gács Anna, aki arról is mesélt, hogyan nyert el pályázat útján egy állást a Londoni Kelet-Európa Egyetemen, mint magyar lektor.

Férje Búcsú és megérkezés című írásában vall erről az időszakról és londoni megérkezésükről, ahol együtt egy évet éltek, Gács anna fél évet egyedül volt kinn. Mint mondta, vagy olyan diákok jártak magyar szakra, akiknek volt valamilyen magyar felmenőjük, ezért érdekelte őket a magyar kultúra, irodalom és történelem, vagy olyanok, akiknek semmilyen kapcsolatuk nem volt ezzel, de akár egy kelet-európai élmény hatására úgy döntöttek, érdekli őket a nyelv és a kultúra.

Gács Anna egyébként azt is elmondta, már sajnálja, hogy bár művészettörténet–magyar szakon kezdte az egyetemet, később a művészettörténetről lemondott az esztétika miatt, hiszen nyugodtan elvégezhette volna a három szakot is. Az esztétika szak ugyanakkor élmény volt több kurzus miatt is, Balassa Péter és Radnóti Sándor voltak a legmeghatározóbb tanárai. Ő maga média szakon tanít, például Tasnádi István drámaíróval, rendezővel közösen tartják a Történetmesélés képben és írásban című órákat, melynek során a mesterképzősök egy-egy megadott témát – például a hajléktalanság vagy egy elképzelt kalauz sorsa a kitalált  Szeged–Szabadka vonaton – kell feldolgozzanak, oly módon, hogy az képben, azaz filmben és írásban is elmesélhető legyen.

Szó esett arról is, hogyan változott a folyóiratok szerepe az internet térhódításával. A kérdés kapcsán Gács Anna hangsúlyozta, hogy meg kell szólítani azt a generációt is, amelyik interneten olvas, ez azonban nem jelenti a feltétlenül a papíralapú könyv vagy a folyóirat halálát. A különféle internetes közösségek működnek, kommunikáció folyik a könyvekről, írásokról. Arról is szó esett, hogy bár egységes magyar irodalomról beszélünk, egy Erdélyben vagy Vajdaságban élő szerzőnek nehéz eljutni a magyar olvasóközönséghez, akkor is, ha a szakma elismeri, és jó kritikákat kap. Gács Anna tapasztalata az, hogy nem is annyira a kritika, mint egy megfelelő helyen megjelent interjú az, ami az olvasók érdeklődését úgy felkelti, hogy az eladási számokban is megmutatkozik.

Ami pedig a Szépírók Társaságának elnöki tisztét illeti, Gács Anna maga is konfrontálódik, ha kell, és a tagságot is engedi – mind Kőrössi P. József fogalmazott- olykor „elmenni a falig”. „Olyan nincs, hogy az íróság egy szakma” – válaszolta Gács Anna, szerinte ez egyfajta lét a világban, és az értelmiség lét része, hogy az alkotók, művészek bizonyos helyzetekben reagáljanak arra, ami a világban történik.